Vasárnap csináltam egy tisztítást a mozgásra, arra futotta belőle, hogy elmentem sétálni, 41 perc volt. Hát, edzésnek nem hiszem, hogy számít, mert ekkorát majdnem akkor is megyek, mikor dolgozom (sőt többet, ha az oda-vissza utat számolom), és ugye hasprogram sem volt.
De érdekes volt az SVT eredménye, az jött ki, hogy ne kötelező feladatként tekintsek a mozgásra, hanem pihenésképpen csináljam. És arra tényleg jobban működik. Az elmúlt napokat a rendszerem kialakításával töltöttem (még nincs teljesen kész), de azt már látom, hogy ha az rendben van, akkor tényleg ki lehet kapcsolódni, tényleg le lehet tenni a munkát, mert onnan folytathatom.
Ettől eltekintve a kalóriák rendben mentek. Közben megcsináltam a napirendet is, eszerint nem minden másnap lesz edzés, hanem hetente háromszor, de igyekszem majd akkor kicsit hosszabbakat, 40 perc + hasprogramot csinálni. Ez már hamarosan egy óra lesz kábé, hiszen a hasprogram növekszik hétről hétre. De muszáj volt valahogy összehozni a munkát is. Így az edzésnapok a kedd-csütörtök-vasárnap lesznek.
Ma kettőből dobtam össze egyet, 31 perc, plusz 20/20/20 hasizom. Rákaptam, hogy a stoppert beindítom, amikor kezdek, mert néha ráunok egy-egy elkezdett edzésre (nem arról van szó, hogy nem bírom, hanem megunom, vagy pl ma a koreográfiába gabalyodtam bele, lassítani nem akartam azért, hogy bogozgassam, de így meg frusztrált, hát folytattam egy másikkal. A stopper pedig mutatja, hogy mennyi volt összesen az idő.
Ma fel tudtam venni azt a szürke nadrágot, amit 26-án még nem tudtam. Nem mondom, hogy lötyög, és nem is erőltetem még, de derékban jó már, könnyen felhúzom a cipzárt, csípőben is jó, inkább csak vigyázok rá. Egy-két hét, és simán mehet.
Tartom a viszonylag csaknem cukor mentes életmódot. Ma ettem egy kis pohár joghurtot, így lett 18 g. Ennél nem szokott több lenni, ha iszok 3in1 kávét, az 6 (nem 0,75 g, mint a múltkor számoltam!), ebből kettő-három is elmehetne. De nem szokott.
Ma 1.670 kalória volt.
Holnap mérés. Kíváncsi vagyok, elhagyom-e a 70-et.