Mérés volt ma. Hivatalosan 70 kg alá mentem, de valahogy nem ujjongok tőle. Nem tudom, olyan magától értetődő, vagy nem tudom. Mindenesetre remélem, hogy túl ezen a lélektani határon talán most már kicsit gyorsabban megy majd.

A nap egyébként teljesen átlagos, bár délután kettőkor már csak 300 kalóriányi tartalékom volt, mert bár nem reggeliztem, gyakorlatilag kétszer ebédeltem. Nem volt gond. Újabban azzal élem túl a hosszú délutánokat, hogy használom a Norbi-elvet. Vagyis azt a gondolatot, hogy pár óra csak, és ehetek megint. Ha kellene, ki is számolnám, hogy pontosan hány óra van hátra holnap reggelig, de erre még nem volt szükség.

Sikerült végre megfogalmaznom, miért akarom normál kajákból megszokni a mennyiséget. Mert azt akarom megszokni, hogy normális legyen az érzés, hogy úgy fejezek be egy étkezést, hogy nem feszül a gyomrom. Hogy nem akkor vagyok jóllakva, ha mindjárt kipukkadok. És ezen az úton jól haladok - anélkül, hogy ennek így tudatában lettem volna. És bevallom, nagyon tetszik. (Úgy értem, agyilag, Fizikailag nem mindig.) És meggyőződésem, hogy ez TÉNYLEG meg fog védeni a visszahízástól. De nem csak ez inspirál. Mostanában bejött az a gondolat is, hogy mára befejeztem az evést, le van tudva, nincs vele gondom. Nem kell számolnom, melegítenem/főznöm/készítenem/maszatolnom, mosogatnom, tehetem a dolgom.

A délután sorozatnézős gyöngyfűzéssel telt, na ebből nagyon nehéz felkelni megcsinálni a hasprogramot. De segít, hogy mostanában erre meg úgy tekintek, hogy nem nagy ügy, az edzés menő, milyen jól néz már ki, hogy megyek tornázni, meg ilyenek. 

Úgyhogy a mai nap 1.670 kalória, hasprogram 30/30/30. Megfordult a fejemben, hogy megnövelem kicsit, de most nem. Most a rendes edzés idejét fogom növelni, és nem szabad túl gyorsan haladnom. (Ja, nincs izomlázam, pedig a tegnapi edzés után volt rá esély.) A csuklóm még fáj...