Eljött a beborulás. Tulajdonképpen elég váratlanul, de valahol mégsem. És nem panaszkodhatom, mert nem 14 vagy 15, hanem 19 nap után. Pech, hogy pont a mérés előtt, ami már érdemi eredményt mutat(hat)ott volna, de igazából nem is pech, inkább program. Jól van, majd nézd meg a júniust :P.

Jólesett. Nincs bűntudatom, élveztem, hogy nem mérek, nem számolok, eszem, ami jólesik. Meg persze azt is, ami nem, mert a csoki vége már persze sok volt... Az igazság az, hogy jobban jártam volna, ha hazahozom a gyümölcslevest és a rántott húst, de ki a fene tudhatta előre. 

Jó.

Most jön a szerda és a csütörtök, amit jól csinálhatok. Aztán a péntek, amikor már nem kell zabálnom, az ma megvolt, de nem is fogok figyelni. Aztán jön egy józan hét, szombaton megint sütizés. Ezt most elfogadtam, mindegy, annyit tehetek, hogy a mozgást viszem tovább. De utána jön egy teljes hónap veszélyzóna nélkül.

Holnap mérés.

Francba...