Ma nagyon nehéz volt. Nem tudom, miért, nem volt semmi különös, sőt, még jó hírt is kaptam. De kora délutántól fogva rosszullevős éhes voltam. Vagyok. Csak nagy nehezen tudtam a fogyós sávban maradni: 1.780 kalóriánál tartok, de ma már nem lesz több. 

Most már az esti rutin indul, ilyenkor már nem jár az agyam a kaján, és legfeljebb hamar lefekszem. Hallgatok Marsit, hanyatt fekszem, és a kezeimet ráteszem a horpadt hasamra (ja, hanyattfekvésben könnyű), és arra gondolok majd, hogy épp most fogyok.

Félek kicsit, mert holnap az egyik kislánynak szülinapja lesz, és sütit hoz, és egy ilyen kiéhezett nap után ez elég veszélyes. Abban bízom, hogy anyuka kicsit nem olyan megbízható forma, hátha mégsem hoz sütit.

Egyetlen dolog motivál most. Nem a célruha. Nem a fogadalmam. Még csak nem is a fogyás. Azt a mintát akarom megtörni, hogy 14 nap után el kell rontanom. Lehet, hogy nem fogom ezt így sokáig bírni. De hogy csütörtökig minimum, azt megpróbálom. Hogy legalább egy nappal tovább bírjam! 

Holnap tökfőzelék lesz az ebéd, az jó, mert nagyon alacsony kalóriás. Ha nagyon lisztes lesz, akkor veszek bele még egy csomag fagyasztott tököt, és belefőzöm (múltkor is ezt csináltam a zöldborsó főzelékkel). És ha kell, holnap is és szerdán is veszek lájt kólát. Tudom, tudom, de most semmi más nem érdekel, mint hogy az idegpályákat módosítsam, a szokásomat alakítsam.

Na megyek, lenyomom a hasprogramot. (20/20/20)